Itt az újév, a járványhelyzet azonban továbbra is nehezíti az oktatást elsősorban a gimnazisták számára. Nézzük meg, szülőként hogyan tudunk segíteni gyermekünknek!
A jelenlegi helyzetben még nagyobb a felelősségünk abban, hogy biztonságosan és körültekintően használjuk a közösségi médiát, és hogy ezt gyermekeinkben is határozottan tudatosítsuk. Lássuk, mire érdemes odafigyelni.
A digitális eszközöknek hála, ma már nekik sem kell nélkülözniük az ünnep hangulatát, a családi együttlétet. Nézzük meg, hogyan vonhatjuk be őket az ünneplésbe.
Évről-évre egyre több kisiskolás karácsonyi kívánságlistáján szerepel a saját mobiltelefon, a szülőkben pedig sok dilemma merülhet fel, főleg az első kiválasztásakor. Koren Balázs segít eligazodni a döntés meghozatala előtt.
November utolsó vasárnapján online tanácskozást tartottak a HiperSuli tanárai, az országos találkozó célja egy aktuális helyzetértékelés, tapasztalatcsere és az előttünk álló időszakra való felkészülés volt.
Az Innovációs és Technológiai Minisztériummal (ITM) egyeztetve a Telenor Magyarország minden előfizetője számára belföldön ingyenesen elérhetővé teszi az otthontanuláshoz szükséges legfőbb weboldalak elérését.
A HiperSuli tanári közösség praktikus tanácsai Szeptemberben hagyományos körülmények között indult el az oktatás. Azonban az esetszámok növekedésével, a kontaktkutatások és a karanténintézkedések következtében hamarosan kiderült,…