Az Alba Innovár és a Sóstói Látógatóközpont együttműködésében ingyenes mesterséges intelligencia (MI) tábort szerveztek hetedik-nyolcadik osztályos diákoknak. A táborban a mesterséges intelligencia tudományos hátteréről, lehetőségeiről, jövőbeni alkalmazási területeiről, a gazdaságra gyakorolt hatásáról, etikai problémáiról is volt szó. A fiatalok online munkájához szükséges internetkapcsolatot Sóstó területén a tábor szponzora, a Telenor biztosította.

machinelearningforkids.co.uk platform segítségével a diákok bepillantást nyerhettek az MI programozásába. Kétféle módon is programoztak a fiatalok, egyfelől modell alkotás alapján, másrészt erre építve a már sokak által ismert scratch programnyelvben. Olyan valós problémákkal is foglalkoztak, mint például bőrgyógyászati problémák felismerése, de lehetőségük nyílt játékok programozására is. A diákok mind a négy, a platform által kínált lehetőséget – így a hang-, a kép-, a szöveg-, illetve a számfelismerést is – kipróbálhatták.

A tábor zárásaként a fiatalok egy önálló projektként online növényhatározót készítettek a Sóstó Természetvédelmi Területen, amely során a mesterséges intelligenciának fel kellett ismernie az adott növényt.

Régi tervünk volt, hogy a mesterséges intelligenciával kapcsolatos ismereteket behozzuk a képzési rendszerünkbe”

– mondta Laufer Tamás, az Alba Innovár Digitális Élményközpont vezetője, aki arról is szólt, hogy ezek az ismeretek több szinten fognak megjelenni majd a képzésben. A táborban az első szintjét próbálták ki az ismeretek átadásának, aminek lényege az volt, hogy kedvet adjon a gyerekeknek az MI megismeréséhez. Laufer Tamás hangsúlyozta, hogy nap mint nap találkozhatunk a hétköznapi életben a mesterséges intelligenciával, hiszen az okostelefonokban is jelen van, és jó néhány helyen dolgoznak már arcfelismerővel is. Az Alba Innovár Digitális Élményközpont vezetője a tábor kapcsán szólt arról is, hogy sikerült egy olyan partnerségi együttműködést létrehozniuk a Sóstó Látogatóközponttal, ami most újabb fokozatba lépett. Szimbolikus jelentőségűnek nevezte, hogy a fenntarthatóság és a digitalizáció hatékony kombinálásáról szól ez az együttműködés. Hozzátette, hogy számos olyan eseményt terveznek a jövőben, ami az oktatás, fenntarthatóság és a mesterséges intelligencia összekapcsolásán alapul.

Büszkék lehetünk arra, hogy egy igazi jövőbemutató tábort szervezett az Alba Innovár a Sóstó Látogatóközponttal együtt – mondta Róth Péter alpolgármester. 

Forrás: Simon Erika / szekesfehervar.hu
Forrás: Simon Erika / szekesfehervar.hu

Az-az együttműködés, melyet évek óta végez a város és az Alba Innovár a fiatalok érdekében egy új szintre emelkedett, amikor a Sóstó is bekapcsolódott ebbe és a természet megismerésével együtt használták a gyerekek az okos eszközeiket. A jövő generációja biztosan nem tudja majd kikerülni a mesterséges intelligencia használatát és az, hogy erre a gyerekek felkészülnek, mindannyiunk érdeke.”

A fiatalok online munkájához szükséges internetkapcsolatot Sóstó területén a tábor szponzora, a Telenor biztosította. 

„A Telenornál már régóta célunk, hogy elősegítsük az iskolák és diákok digitális fejlődését. Épp ezért nagyon örülünk, hogy most a Hipernettel támogathattuk ezt az eseményt és egyúttal a székesfehérvári fiatalok képzését” 

– mondta Mészáros Attila, a Telenor Magyarország vállalati kommunikációs igazgatója.

Forrás: szekesfehervar.hu