Nyilvánvalóan sok a megosztanivaló karácsonykor, és a kijárás korlátozása még inkább arra ösztönöz minket, hogy a boldog pillanatokat a világhálón osszuk meg ismerősi körünkkel. Ugyanakkor a jelenlegi helyzetben még nagyobb a felelősségünk abban, hogy biztonságosan és körültekintően használjuk a közösségi médiát, és hogy ezt gyermekeinkben is határozottan tudatosítsuk. Lássuk, mire érdemes odafigyelni.
Az év utolsó hetei, de különösen a karácsony és szilveszter közötti napok jelentik az egyik legkiemelkedőbb időszakot az internetforgalom szempontjából, és ezen nagyot dobnak a világjárvány következtében hozott korlátozó intézkedések és azok következményei. Ilyenkor a közösségimédia platformok használata is jelentős mértékben növekszik, hiszen mindenki szeretné megmutatni a világhálónak, hogy miként zajlott az ünneplés családi körben, milyen ajándékot kapott, vagy csak egyszerűen felköszöntené azokat, akik kedvesek számára.
Nem lehetünk azonban elég óvatosak; egy kutatás szerint a közösségi médiában elkövetett kiberbűncselekmények során okozott károk összege évente több mint 3 milliárd dollárra rúg.1 Emellett a besurranó tolvajok is egyre kifinomultabb módszereket alkalmaznak, nem egyszer a közösségi háló használata segítségével. Érdemes tehát körültekintőnek lenni.
Szánjunk időt az adatvédelmi beállításokra
Ha eddig még nem tettük, vessünk egy pillantást közösségimédia-fiókunk adatvédelmi beállításaira. Ez az első lépés afelé, hogy személyes adatainkat biztonságban tudjuk. Biztos, hogy az összes „csúszka” a megfelelő helyen van? A személyazonossági adatok eltulajdonításával foglalkozó internetes bűnözők csak azt lesik, hogy ki hagyja ezeket nyilvánosan bárki által láthatóvá téve. Ha az általunk megosztott tartalmak posztolásakor nyilvános beállításokat használunk, jobb, ha tudjuk, hogy az online támadások elsőszámú célpontjai lehetünk.
Mivel a legtöbb közösségimédia-fiók teljes mértékben testre szabható, nézzük meg, mi az, amire nekünk szükségünk van. Legyünk vele tisztában, hogy az általunk rendszeresen posztolt tartalmak milyen közönséget érnek el, és ennek megfelelően finomhangoljuk a profilunk adatvédelmi beállításait. Összességében azonban az a legjobb taktika, ha a lehető legszigorúbban állítjuk be, hogy ki férjen hozzá a profilunkhoz és az általunk feltöltött tartalmakhoz.
Óvatosan a posztolással!
Mindannyian ismerjük talán az egyik legkedveltebb karácsonyi film, a Reszkessetek betörők első részét. A történet arról szól, hogy a család elutazik, a furfangos betörők pedig éppen csak erre várnak, hogy kirámolhassák a lakást. A történet a kis Kevin otthonfelejtésének köszönhetően persze mulatságos fordulatot vesz, de nem hagyhat mindenki a lakásban egy hozzá hasonló csibészt arra a célra, hogy elüldözze a betolakodókat. Nem igaz?
Ugyan a filmben a család számos egyértelmű jellel adja a betörők tudtára, hogy elutazni készül, azért legyünk vele tisztában, hogy nagyon sokat elárulhatunk magunkról, a tartózkodási helyünkről akár egy-egy Facebook posztban is, amit szélsőséges esetben illetéktelenek felhasználhatnak a cselekvésre.
Biztos, hogy a családi ünneplés boldog pillanatait széles körben láthatóvá akarjuk tenni? Vagy feltétlen tudnia kell mindenkinek arról, hogy az egész család két napig a 100 kilométerre élő unokatestvérekhez utazik látogatóba karácsonykor?
Ne adjunk semmi esetre sem egy extra ütőkártyát a csalók kezébe, főleg ne az ünnepek alatt! Óvatosan ezért a tartózkodási helyünk feltüntetésével.
Ismerősnek jelölés egy „régi ismerőstől”
Előfordul néha, hogy valaki számunkra teljesen idegen próbál az ismerősünk lenni a Facebookon. Sokan ilyenkor a mai napig visszajelölnek pedig könnyen lehet, hogy a profil valójában hamis, mögötte pedig az adatainkra pályázó csaló van. Nehezített pálya, ha valóban egy olyan régi rokon, ismerős képével próbálkoznak, akinek már sikerült ellopni a személyazonosságát. Legyünk ezért roppant elővigyázatosak, ne jelöljünk egyből vissza, hanem nézzük meg az illető profilját, hátha találunk valami gyanús jelet.
Ha rossz helyesírást, duplikált fotókat látunk, ráadásul emberünk mindössze néhány ismerőssel „büszkélkedhet”, már kezdhetünk gyanakodni. Próbáljuk a neve, a megadott e-mail címe vagy a profilképe alapján felkutatni a Google-ben, találunk-e róla információt. Ha a profil valós, mi viszont nem vagyunk róla meggyőződve, honnan ismerjük az illetőt, visszajelölés előtt néhány kérdéssel tegyük egyértelművé az ismertséget.
1Link