Kerekes Judit a zsombói Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában dolgozik alsós tanítóként. 2016-ban csatlakozott a Hipersuli csapatához. Munkájában igyekszik egyensúlyt találni a hagyományos módszerek és IKT eszközök osztálytermi használata között. Kiemelt célja a biztonságos NET-használat kialakítása. Az idei tanévben saját kompetenciáinak fejlesztése a hangsúlyos. Digitális eszközöket főként frontálisan, motivációs céllal használ. A tanév hátralévő részében olyan alkalmazásokkal (tankocka, Quizlet) szeretné megismertetni a gyerekeket, melyeket házi feladatként is tudnak használni.

Kerekes Judittal Varga Krisztina iskolai koordinátor beszélgetett.

Mi késztetett arra, hogy beszélj a szülőknek a generációs különbségekről?

Már tanév eleje óta éreztem, hogy a mostani elsősök valahogyan másként „működnek”, mint a korábbiak. Sokkal nyugtalanabbak, nyüzsgőbbek, felszínesebbek, a figyelmük rendkívül szétszórt, megtartó emlékezetük gyenge. Érzelmileg a megszokottnál is éretlenebbnek találtam őket. Rengeteget gondolkodtam azon, hogy vajon, mi állhat ennek hátterében. Aggódtam, ha ez így marad, akkor nem nagyon tudunk közös nevezőt találni és a betűtanulás is nehezített lesz. Korábban is olvastam Tari Annamária munkáit a NET generációkról, amit újra elővettem, így találtam az alfa generációra. Sok mindenre magyarázatot adott. ugyanakkor eszközt is találtam benne, hogy hogyan tovább. A változtatások egy része rám vonatkozik, az én szemléletemet is kell változtatni, munkamódszereimet megreformálni. A változtatások megvalósításának másik része pedig a szülőkre és a gyerekekre vár. Otthon, a gyermeknevelésben nagyon sok mindent meg lehet JÓL alapozni, s tudjuk ezt tudatosan csinálni, ha tisztában vagyunk nevelési eljárásaink negatív és pozitív következményeivel. Ezért folyamodtam az előadáshoz, így tudtam a legtöbb elsős szülőt megszólítani.

Hogyan építetted fel az előadásod?

Az előadás első részében a generációs elmélet ismertetésével bemutattam az X, Y, Z generációkat nagyvonalakban, majd részletesen beszéltem az alfa generáció jellemzőiről, arról, hogy miket tapasztalok az iskolában, mik azok az erősségek és gyengeségek, melyek az „okoseszközök” túl korai használatának következményei. A későbbiekben arról beszéltem, hogy miket tehet a szülő otthon, mi az ő felelőssége, mi a pedagógus szerepe a mai nevelési-oktatási rendszerben, hogy én mit tudok ahhoz hozzátenni, hogy a gyermekek kívánatos készségei fejlődjenek. Az előadás harmadik részében pedig kötetlen beszélgetés, tapasztalatcsere volt, ahol rendkívül élénk beszélgetés alakult ki a téma kapcsán.

Milyen tapasztalatok vannak ezzel kapcsolatban a szülők körében?

Néhányan hallottak már a generációs elméletekről. Az előadás során igyekeztem azt hangsúlyozni, hogy bármilyen generáció tagjának lenni nem jó vagy rossz, de legfőképpen nem szégyen. Minden valaminek a következménye: változik a családszerkezet, a szülői szerepek, a társadalmi kihívások. A legfontosabb, meglátni, hogy mi állhat egy adott probléma hátterében, s ahhoz keresni megoldást, felismerni, hogy mindig van lehetőség egy új úton elindulni. Legyen szó akár magunkról, akár a gyermekünkről.

Egyébként a szülők többnyire nincsenek tisztában az okoseszközök használatának korai alkalmazásának hátrányaival. Félnek, hogy ha nem adnak eszközt a gyermek kezébe, akkor az lemarad társaitól, lemarad az iskolában. De azon kevéssé gondolkodnak, hogy mire kellene célirányosan használni és mennyit. Így aztán a legtöbb gyermek szórakoztató játékokat, „lövöldözős” játékokat játszik, illetve kontroll nélkül nézi a youtube csatornát, néhányan pedig mesét néznek. Ezek viszont egyáltalán nem járulnak hozzá a kívánatos készségek fejlődéséhez, sőt inkább több káros hatása van. 

Hogy fogadták ezt a kezdeményezést?

Nagyon örültek a kezdeményezésnek is. A 29 fős osztályból legalább 20 szülő eljött, s néhány kollégám is ott volt. A visszajelzések szerint nagyon hasznosnak találták a szülők az előadást. Az előadás során felmerült annak lehetősége, hogy más témában is legyen amolyan „szülők iskolája”. Nagyon örültem ennek, így már két előadás meg is van szervezve: az egyik a mesék szerepe a gyermek fejlődésében, melyet kolléganőm, Soós Róbertné Marika fog tartani, a másik pedig a digitális témahét keretében az internetbiztonság lesz, amit Varga Krisztinával bonyolítunk le.

A legnagyszerűbb visszajelzés pedig az, hogy az egyik szülő a helyi bölcsődében elmesélte, hogy milyen remek, hasznos előadáson vett részt és ajánlott a bölcsődei gondozóknak, szülőknek. Szóval, felkérést kaptam, hogy ott is tartsak a témában beszélgetést. 

Mik a további terveid?

Terveim között szerepelt, hogy azt a témát az óvodába is elvigyem. Következő állomásom a helyi bölcsőde. Most azon dolgozom, hogy a témát úgy dolgozzam át, hogy az kimondottan a bölcsődés korú gyermekek szülei számára legyen hasznosítható.

A „szülők iskolája” projekt mindig is szívügyem volt. Úgy érzem, hogy a jelenlegi szülői gárdám felismerte, hogy mindig van mit tanulni a nevelésről, a szülői szerepről, a gyermekek fejlődéséről, ezért már azt tervezem, milyen témák kerüljenek elő a következő tanévben.

Tagged in:
,