A DUE Országos Ifjúsági Sajtófesztivál keretében átadták a DUE Médiahálózat és a Yettel NetBiztos pályázatának díjait. Az idei nyertesek olyan témákat jártak körbe kisfilmjeikben, mint a netes játékok során felmerülő veszélyek, a hamis ajánlatokkal kecsegtető weboldalak, valamint a személyes adatok biztonsága.

A netbiztonságra fókuszáló, 2-3 perces videókkal nevezhettek idén is a 12-22 év közötti fiatalok a DUE Médiahálózat és a Yettel NetBiztos pályázatán. Idén több mint 70 alkotás érkezett, amelyek közül a szakmai zsűri döntése alapján három helyezettet díjaztak. A nyertesek tabletet, okostelefonokat és több hónapra szóló mobilinternet előfizetést kapnak.

Az első helyezett Botos Emma Kamilla, a budapesti Németh László Gimnázium diákja lett, aki a ’Játssz okosan!’ című kisfilmjében az internetes játékok során felmerülő veszélyekre, a csaló nyereményjátékokra, az internetes átverésekre fókuszál, különös figyelmet fordítva a személyes- és bankkártya adatok megadására. A zsűri szerint a gyereknyelven megfogalmazott téma könnyen megfogható a tizenéves korosztály számára.

A második helyezést egy alkotó közösség, a Premontrei Szakgimnázium, Technikum és Kollégium 10/a. osztályos tanulói kapták. Filmjük a hamis, extrém ajánlatokkal kecsegtető weboldalakon való vásárlás veszélyeire hívja fel a figyelmet. A zsűri véleménye alapján az ötletes megoldásokkal operáló film kézzelfogható formában dolgozza fel az adatbiztonság témáját, miközben praktikus tanácsokat is ad a nézőknek. 

Az idei harmadik helyezett Szabó Dorina, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium diákja, aki arról készített filmet, hogyan válhatnak az interneten közzétett adatok veszélyforrásokká, valamint milyen könnyen lehetnek a közösségi oldalak a netes zaklatás terepei. A zsűri szerint a film érzékletesen mutatja be, hogyan válhat a mindennapi internethasználat veszélyes üzemmé, és ad praktikus, bárki számára megfogadható tanácsokat.

A Yettel évek óta, többféle módon tesz azért, hogy releváns támpontokat adjon a tudatos internethasználathoz. Többek között digitális oktatási programja, a HiperSuli keretein belül, amelynek immár 125 iskola a tagja, segíti a pedagógusokat abban, hogy az iskolai tanórákat minél élvezetesebbé és hatékonyabbá tehessék a digitális eszközök és platformok segítségével. A TudatosNet kezdeményezés keretében pedig videók, iskolai foglalkozások és rendezvények formájában segít a diákoknak, pedagógusoknak és szülőknek abban, hogy minél többet tudjanak meg a neten leselkedő veszélyekről és arról, hogyan lehet őket kivédeni.