A programban részt vevő pedagógusok számára a digitális oktatás módszertanának bemutatása és a digitális eszközök használatára felkészítő képzések első felvonása márciusban zajlott le. Március 7-én a hódmezővásárhelyi iskola padjai között hallgathattak egy bevezető előadást, majd vehettek részt interaktívan oktatási programok bemutatásán a zsombói és a hódmezővásárhelyi pedagógusok (összesen 13-an), március 14-én pedig a Telenor Ház szolgált helyszínül a képzésnek a budapesti, ercsi és törökbálinti tanárok (összesen 15-en) számára. A pedagógusképzés mind a két helyszínen jó hangulatban zajlott, a nap első felében az oktatók a pedagógusok figyelmét a digitális oktatás lehetőségeire, a 21. századi tanár előtt álló kihívásokra és az azokra adandó lehetséges válaszokra hívták fel. A délutáni órák már a konkrét technikákról, alkalmazásokról és programokról szóltak – olyan módszertanokról, melyek a gyerekek önálló tudásépítését, problémamegoldó készségét, együttműködését, IKT használatát és önszabályozásra való képességét (a tudásalapú társadalomba való sikeres integrációhoz szükséges készségek) fejlesztik.

A pedagógusképzés folyamatának második fordulója is megtörtént. Nagy lépés volt ez, hiszen áttértünk a gyakorlati megvalósítás szakaszába. A kollégák kézbe vehették készülékeiket, így megtörtént a beüzemelés. Mindenki örömmel és lelkesen dolgozott a táblagépével. A tabletek kezelhetősége, minőségérzete és gyors működése kiváló alapot és motivációt adott egy valódi közös ötletelésre. Ehhez természetesen szükség volt – és még lesz is – a kreatív és tettre kész kollégákra, akik ötletes tanórai feladatokat és játékokat találtak ki az előadóval.  Ezt a folyamatot segítette az „otthoni terep” is, hiszen a résztvevőket saját iskoláikban, sőt saját tantermeikben kerestük most fel. Az elképzelések és ötletek megvalósításához azonban még szükséges a megfelelő szoftver és adatkapcsolat is. Az internet minden iskolában gyors és stabil. Ennek a képzésnek a részeként kerültek kiosztásra a Wifi routerek is. Az internet teszteléséhez (is) kiváló szoftvereket kínált a Microsoft, például az Office aktiválással.  Az ismerkedés a tablettel, a szoftverekkel és a bennük rejlő lehetőségekkel itt még nem ért véget, sőt, inkább csak elkezdődött, hogy folytassuk közös utunkat a sikeres és eredményes tanórák felé!

Tagged in: