2013-ban

2013-ban egy osztállyal indult el a Telenor Magyarország Zrt. digitális oktatási programja pilot jelleggel. Ekkor a budapesti Áldás utcai Általános Iskola akkor negyedikes osztálya kapcsolódott be a programba, két lelkes tanár segítségével kezdték el a diákok használni a tableteket az órákon – tudtuk meg Asztalos Krisztina Hipersuli-koordinátortól.

A katalizátor

Azt is elárulta: a program kezdeményezése a Telenor munkavállalóitól származik – a cég dolgozói felismerték saját iskolás korú gyermekeiket látva, hogy egyrészt milyen sok lehetőséget rejt a digitális oktatás, másrészt, hogy a Telenor technológiájából kifolyóan katalizátora és támogatója tudna lenni a digitális oktatás terjedésének. A gyerekek kezdetben magyar nyelv és irodalom, természetismeret és idegen nyelv (angol) tanulásához használták az eszközöket, később a tantárgyak listája a matematikával és az erkölcstannal egészültki. Az osztály azóta hetedikes lett, idén magyar és matematika órákon veszik elő az eszközöket, hogy interaktív, színes és játékos módon sajátítsák el a tudást – sorolta Asztalos Krisztina.

Hálózatban

2016 őszén az addigi öt iskolához az ELTERadnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium is csatlakozott – ezzel megkezdődött a hipersulis intézmények körének bővülése. „A Hipersuli a jövőben egy dinamikusan fejlődő hálózattá fog alakulni, és ebben továbbra is kiemelt szerepe van az öt alapító iskolának” – fogalmazott Koren Balázs, a projekt szakmai vezetője. Hozzátette: a bővülés csak fokozatosan oldható meg. Azonban a kezdeti lassú gyarapodás később exponenciális szintre is léphet, abból adódóan, ahogyan a hálózat képes majd kezelni a csatlakozó iskolák igényeit.

 Ha a projektor lassan kapcsol be…

A Hipersuli szakmai vezetője arról is beszámolt, hogy a tanárok több szinten találkoznak nehézségekkel. „Az elején, amikor az első óráikat tartják, ’idegen területre merészkednek’. Ebben a helyzetben, ha nincs mellettük egy tapasztalt kolléga, a kezdeti problémák sokszor kedvüket szegik. Ezt szeretnénk ellensúlyozni azzal, hogy képzéseket tartunk – ne maradjon senki egyedül ezekben a szituációkban” – magyarázta Koren Balázs. Arról is beszélt, hogy amikor már túl van valaki az első buktatókon, előfordul, hogy a kényelem és a technika körülményessége rántja vissza az analóg oktatásba. A projektor lassan kapcsol be, a tabletek nincsenek feltöltve, stb. – ezek mind előkészítést igényelnek. „Az ilyen és hasonló problémák kiküszöbölésére, a lelkesedés fenntartására jött létre a Hipersuli tanárok közössége. Jelenleg egy Facebook csoportban osztják meg a kollégák kérdéseiket, pozitív és negatív (ebből egyelőre kevesebb érkezett) tapasztalataikat” – fűzte hozzá a szakember.

Valódi csapat

Ez a csoport egy online közösség egyik csírája. „Fontos, hogy kevés a csak online közösség. Minden évben rendezünk egy, idén remélhetőleg több offline (hús-vér) találkozót is. Ezenkívül cél, hogy a Hipersuli tanárok szakmai konferenciákon is összejárjanak, találkozzanak egymással. Azt tapasztaltuk ugyanis, hogy a valódi kapcsolatok sokkal könnyebben vihetők tovább, mélyíthetők a virtuális térben” – összegzett Koren Balázs.

Nem Szent Grál

Médiatörténeti alapigazság, hogy minden új médium megjelenését kultúrpesszimizmus övezi kezdetben – ez érzékelhető az okoseszközök elterjedésénél is. A„digitális bennszülötteket”, a multitaskingelő „képernyő”-generáció gyermekeit – nem minden ok nélkül – féltik a koncentrációs problémáktól, a valós kapcsolatok elvesztésétől, a kézírás háttérbe szorulásától és még sorolhatnánk. Ennek fényében talán meglepő, de elenyésző az ellenállás a Hipersuli programmal szemben – tudtuk meg Koren Balázstól, aki úgy véli, ez annak is köszönhető, hogy önkéntes a csatlakozás a Hipersulihoz. Így olyan iskolák jelentkeznek, ahol ez a többség számára kiemelt cél. Ennek ellenére természetesen vannak, akik nem csak apozitív mivoltát látják a tabletes, okostelefonos oktatásnak. A tanári oldalon a legnagyobb probléma az előre nehezen feltérképezhető extra feladatmennyiség. „Amikor képzéseket tartunk, mindig ki is emeljük, hogy a Hipersulihoz való csatlakozás nem egy Szent Grál, amiből csak kortyolni kell, s az oktatás digitálissá változik, és minden szép lesz” – hívta fel a figyelmet Koren Balázs. Kiemelte: a Hipersuliban való részvétel sok munkával jár, cserébe viszont megvan a gyümölcse. „Amikor a résztvevő iskolákba látogatunk, lelkes tanárokat és diákokat látunk. Ez pedig annak igazolása, hogy érdemes folytatni a munkát” – véli a projekt szakmai 

cikk megjelenése: http://nlg.hodtav.hu/sites/nlg.hodtav.hu/files/sites/nlg.hodtav.hu/NLG_M… 13. oldal

Tagged in: