Újragondolt oktatás
Tanórai küldetéssorozatomban utolsó alkalommal, immár negyedszer ültem be újságíróként iskolák távoktatásban zajló órájára, különböző sulik, tanárok, tantárgyak, különböző gyerekek közé, lehetőleg észrevétlenül. Amikor megkerestem Koren Balázst, a Hipersuli vezetőjét, hogy ajánljon nekem még egy tanárt, akihez bekéredzkedhetek, Balázs Medvegy Jánossal kötött össze. Amikor elkezdtem olvasni a levelét, amelyben azt írja: “Nagyon megtisztelő, hogy Balázs engem ajánlott. Annyi a gond, hogy én nem tartok online tanórát, így nincs hova ‘beülni’.” Elkeseredtem, de aztán kiderült, ő egészen új alapokra helyezte az oktatást. – Zimre Zsuzsa újságíró személyes kémkedése, felnőttként a HiperSuli online óráin járva, koronavírus idején.
A rendkivül proaktív tanár idén januárban úgy döntött, hogy a tananyagot videók formájában osztja meg a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium, Általános Iskola diákjaival, akik kvízekkel és egyéb feladatokkal ellenőrizhetik tudásukat. A munka akkor még a tanteremben folyt, de János koncepciója az volt, hogy annyi időt kapjanak a tevékenységekre a gyerekek, hogy a leglassabbak is meg tudják csinálni az órákon a feladatokat, ne kelljen ‘hazavinni a munkát’. Akik gyorsabban haladtak kaptak plusz kihívásokat, de lehetett pihenni is, ha éppen úgy alakult.
Ez nagyon izgalmasnak tűnt, így elkértem a titkos kódot, hogy elmerülhessek a felvilágosodás korában, és a napóleoni háborúkban. Nyilván kipróbáltam a kvízt is, rég nem olvasott információkat igyekeztem előkaparni a memóriámból (a matekkal ellentétben történelemből ötösre érettségiztem) és arattam a képzeletbeli toplistán. A kvíz bőven meg volt hintve gifekkel, jókat röhögtem közben, még akkor is, ha épp egy hiba miatt kaptam virtuális fejcsóválást. Engem nagyon inspirált a sokszínűség, ahogy János a diákok fejébe próbálta és próbálja eljuttatni a tudást, a kreatív megoldások, a száraz, unalmas részek új köntösbe helyezése révén. Számomra még úgy is nagyon szórakoztató és egyben tudásfejlesztő volt a videós oktatás, hogy rég nincs tétje, mit tudok a dualizmusról, és a Napóleoni háborúkról, sőt megkockáztatom, hogy ez a módszer jóval vonzóbb lehet, mint a videóhívások során lezavart frontális tanóra az online térbe helyezve.
Kérdés csak az, mennyire működik ez a ránézésre távoktatási rendszer azoknál, akik nem túl motiváltak? Vagy mi van akkor, ha valaki nem ért valamit? A másodikra mindenképp van megoldás, János tart konzultációkat, így az elakadásokon túl lehet lépni.
Így látja egy diák
Persze ezzel kapcsolatban felmerült bennem egy csomó kérdés, így egy 9. osztályost, Csala Esztert kértem meg, hogy válaszoljon rájuk.
A rendszer egyszerű, a tananyagok egy blogba kerültek korábban, a karantén óta pedig a teams felületén jelzi a tanár úr, ha új anyag érkezik. A videós anyagok mellett kreatív feladatok is vannak, több választási lehetőséggel. Eszter szerint nála a motivációval nincs baj, ráadásul a videót vissza lehet tekerni, ha valamit nem ért, míg ha ezt az órán teszi, nem minden tanár repesik az örömtől.
Egészen újszerű a dolgozat kérdése is, itt nem adott napon, adott időre történik a számonkérés, hanem mindenki akkor ír, amikor úgy érzi a megfelelő tudás birtokában van. Ez nagyon szimpatikus nekem, hisz azt nézi, mit tanult meg a diák, és nem azt, hogy mit nem.
Azok, akik nem motiváltak, Eszter szerint biztosan nem nézik meg a videókat, csak vázlatosan kijegyzetelik a bemutatókat, és a feladatok közül a legkönnyebben elkészíthetőt vállalják be, de ezzel sincs baj, mert megítélése szerint János mindenkire gondolt, nem csak a történelem imádókra.
Csoportos foglalkozások nincsenek, a feldolgozás abszolút egyénileg zajlik, egyedi ritmusban. Eszter szerint ez így nagyon jó, azt tanulhatja, amihez kedve van éppen, és saját maga oszthatja be az idejét is. Szerencsére iskola szinten is sikerült reagálni a digitális oktatás okozta kihívásokra, de kétségkívül a történelem és a biológia az, ahol hasonló módszerrel oktatnak a tanárok. A többi tantárgynál pedig minden ugyanolyan mintha az iskolában lennének a gyerekek, csak nem papíron, hanem digitálisan írják a dolgozatot.
Eszter úgy látja, a stressz is kevesebb, és neki sokat segít, hogy egyes tantárgyak esetén így a karantén alatt össze lehet dolgozni az osztálytársakkal, megbeszélve a dolgokat, sőt így élvezetesebb is a tanulás.
Mint kiderült, feleltetés szinte már nincs is, így online sem erőltetik ezt a műfajt, az írásbeli számonkérés dominál a tanároknál. “Egyáltalán nem érzem nehezebbnek, sőt én sokkal könnyebbnek gondolom. Kicsit több szabadidőm is van, mint a klasszikus oktatásnál, magamnak oszthatom be az időm. Ami viszont szerintem az egyik legfontosabb, hogy sokkal több időt tudok a barátaimmal és a családommal tölteni.”
És így a tanár
És mit mond a másik oldal, azaz maga Medvegy János, aki bátran felforgatta a centrális oktatást?
„A pályafutásom elején jellemzően a frontális oktatási módszer dominált – részben mert ilyen mintát kaptam diákként, részben mert úgy tűnt, hogy a tananyag mennyisége miatt másra nincs is lehetőség. Azonban ez pár év után kiégéshez vezetett, nem éreztem hatékonynak, hiszen az eltérő képességű és motivációjú diákoknak ugyanúgy és ugyanolyan tempóban tanítottam. Zavart, hogy nagyon lassan tudok visszacsatolást adni a diákoknak, nem volt igazán lehetőség gyakori szóbeli prezentációkra. Ezért igyekeztem fejlődni és változtatni.“ mesélte nekem. A változtatás része volt, hogy társas- és kvízjátékokat készített a diákokkal, dolgozatra felkészülés gyanánt, de hamar elkezdték érdekelni a digitális eszközök és a projekt alapú megoldások. A lendület azóta is tart, és szerencsére ebben partner volt az igazgató, aki meghallgatta Jánost, majd rábólintott az újításra. A „kísérlet” egy 10 fős csoporttal indult, ide kerültek a megvalósíthatónak tartott ötletek. „Ha náluk működött, akkor fokozatosan a többi csoportomban és osztályomban is bevezettem. Nagyon hálás vagyok nekik, mert rengeteget segítettek. Amikor elballagtak, mindenkinek vittem egy-egy nagy tábla csokit.”
Persze felmerült bennem, honnan merített ötleteket János, hisz itthon nem igazán ismert ez a műfaj. „Eleinte a neten keresgéltem kulcsszavak alapján. Elsősorban külföldi mintákat kerestem, mert akkor nem még nem sok magyar kolléga foglalkozott ezzel, illetve ha csinálta is, nem biztos hogy könnyen hozzáférhetőek voltak az ötletei. Ezzel szemben angol nyelven számtalan jól működő ötlet, megoldás érhető el. Regisztráltam a Twitterre, ahol követni kezdtem csoportokat, személyeket. Ez nagyon fontosnak bizonyult, mert az angolszász, észak-európai pedagógusok inkább ezen felületen kommunikálnak egymással.”
Közben a Hipersuli is megjelent János életében, igaz egy kis kerülővel. „A Hipersuli indulásakor az igazgatóság által kijelölt kollégák vettek részt, én nem voltam közöttük. Az első tanév elég döcögősen indult, mert a koncepció még kiforratlan volt. Anno több kolléga is kért tőlem technikai támogatást, mert rendszeresen osztottam meg a tantestülettel ötleteket és tapasztalatokat. Koren Balázsék jártak egyszer az iskolában és a megbeszélésen részt vehettek a kijelölt kollégák mellett érdeklődőek is, köztük én is. Megfogalmaztam pár javaslatot Balázséknak, amelyekről úgy gondoltam, hogy elősegíthetik, hogy az iskolában ne egy kötelezően végrehajtott program legyen a Hipersuli a kijelölt tanárok és diákok számára, hanem sok tanár és diák számára fejlődést biztosító lehetőség. Nekem nagy öröm volt látni, hogy Balázs hozzám hasonlóan vélekedik a Hipersuli jövőjéről. Így indult a közös munkánk. Rengeteget köszönhetek ennek a projektnek – kollégákat, lehetőségeket, szakmai fejlődést.”
Látszólag sok előnye van ennek a módszernek, de biztos van, akinél nem működik. Jánost arról is faggattam, hogy mennyire hatékony ez a fajta tanulás?
„Ez egy nehéz kérdés. Attól is függ a válasz, hogy milyen időtartamot nézünk. Egy szódolgozatra a leghatékonyabb felkészülés, hogy ha leülök és addig magolom a szavakat, amíg fejből nem megy az összes arra az 5 percre, amikor meg kell írnom a dolgozatot. Utána viszont nagy valószínűséggel nem fogok rá emlékezni, ha nem találkozom vele. Ezzel szemben ha ugyanennyi felkészülési idő alatt a társammal kell megírni egy párbeszédet, történetet az új szavak felhasználásával, valószínű, hogy jóval kevesebb szó ragad meg, de azokra később is emlékezni fogok, mert aktívan használtam őket. És nem mellesleg az együttműködési készségeimet is fejlesztettem a pármunka során.” – Az általánosságban elmondható, hogy ha sikerül a diákban felébreszteni az érdeklődést, az segít a tanulásban, és ebben szerepet kapnak a digitális eszközök és a változatos munkaformák egyaránt.
„Persze könnyű azzal, aki motivált, de mi van azzal aki nem?” – kérdezek rá. „Sok oka lehet a motiváció hiányának. Egy szempontból viszont teljesen mindegy miért nem nem motivált egy tanuló. Nekem az a dolgom, hogy próbáljam meg sikerélményhez juttatni és fejlesszem őt a közös munkánk során. Erre az egyéni tanulási útvonalak és a választható tevékenységek kialakítása legalább lehetőséget teremtenek. “
Az is biztosnak tűnik, hogy míg egy rutinos tanár bármikor lenyom fejből egy iskolai tanórát, ebbe jelentős energiát kellett fektetni – legalábbis én ezt feltételeztem. János ebben megerősített, a tananyagok előkészítése, a pár-és csoportmunkák megtervezése egyaránt sok meló, és ehhez kapcsolódik, hogy ki kell dolgozni pluszban az egyéni tanulási útvonalakat és a választási lehetőségeket is.
Abban viszont bizonytalan voltam, kinek adott pluszt ez a módszer, a jobb tanulóknak, vagy azoknak, akik lassabbak az órán. Hamar kiderült, mindenkinek. „Ha sikerül jól megtervezni egy projektet, akkor abban tényleg mindenkinek van valami jó. A zárkózottabb diákoknak például hatalmas előny az otthon elkészíthető videóprezentáció lehetősége. Aki lassabban halad, annak az a segítség, hogy felveszem a tananyagot és ha kell, többször is megnézheti. A nagyon ügyes diákokat könnyű motiválni nehezebb kihívásokkal, mint amit a többség választana, de azzal is, hogy ha mindent befejeztek, pihenhetnek.”
A módszer annyira bevált, hogy János csak így tart órákat. Ahogy ő fogalmaz: „Így tanítok, mert máshogy nem akarok. Nem csak a gyerekek miatt, hanem magam miatt is.“
Zimre Zsuzsa
