Indul a HiperSuli képzés!

A képzést január folyamán az Oktatási Hivatal akkreditálta, így hivatalosan 30 pontot kapnak azok, akik elvégzik.

A HiperSuli képzés nem pusztán egy a tucatnyi digitális oktatási képzés között. A program 5 éve működik, immár az ország 20 iskolájában. Az elmúlt évek alatt számtalan óralátogatás, tanári konzultáció, workshop, konferencia tapasztalatait gyűjtöttük össze és forgattuk bele a képzésünk alapjaiba.

Miért akkreditáltuk a képzést? Egyáltalán miért kellett egy újabb ilyen képzés?

Jogosan merülhet fel a kérdés: miért vettük a fáradtságot, hogy egy újabb, a piacon már jelenlévő képzéshez hasonló digitális képzést állítsunk össze? Miért gondoltuk, hogy a mai képzési palettán helye van a HiperSuli digitális módszertani képzésnek? Köztudott, hogy a HiperSuli soha nem egy öncélú program volt. Működésünk kezdete óta valljuk, hogy egymástól tanulhatunk a legtöbbet, ezért nagy hangsúlyt fektettünk a hálózatépítésre, kiemelt célunk, hogy az itt összegyűlt tapasztalatot és tudást mindenki számára elérhetővé tegyük. Ennek okán vettünk részt például a Mintaiskola Programban és ezért tesszük közzé időről időre szakmai fórumokon, konferenciákon a projekt tapasztalatait.

Ez a képzés mindazt a szakmai ismeretet és tudást kínálja, ami ahhoz szükséges, hogy valaki eredményes használója legyen az oktatásban a digitális technológiáknak. Ez pedig nem (kizárólag) az eszközökön múlik. Ráadásul a HiperSuli program 5 éve során rengeteg zsákutcát megjártunk, olyan technológiákat, alkalmazásokat teszteltünk, amik nem feltétlenül maradtak meg, konvertálódtak a mindennapi oktatásba. Ezeket a tapasztalatokat, kudarcokat nem kell mindenkinek a saját bőrén megtapasztalnia, ehelyett működőképes, könnyen elsajátítható alkalmazásokkal ismerkedhet meg, mindössze 30 óra alatt.

Miről szól a képzés?

A képzés során az eszköz használatától, megismerésétől jutunk el azokhoz a módszertani fogásokhoz, amik elengedhetetlenek az eredményes digitális oktatáshoz. A képzés segít abban, hogy önmagához mérten mindenki megtalálja a digitális eszközök helyét a saját tantermében, saját oktatásában. Mindazonáltal igyekszünk a képzés alatt mindenkit kiléptetni a saját komfortzónájából, mert az első lépés itt kezdődik. Csoportmunka, kooperatív technikák, érdekes alkalmazások, hasznos és haszontalan weboldalak, tipikus hibák, sikerélmények és kudarckezelési lehetőségek színesítik a képzés 30 óráját.

A képzés végén minden, a képzést sikeres teljesítő hallgató tanusítványt kap.

Mikor van képzés? Hogy tudok jelentkezni?
Az első képzés március 8, 22, 29 napokon lesz. Teljes pénteki napok, kérjük csak az jelentkezzen, aki ezt meg tudja oldani. A képzés jelképes díja 5000Ft. Ebben benne van a három napi étkezés is.

Jelentkezni e-mailben lehet a hipersuli@telenor.hu e-mail címen. Érdemes gyorsan jelentkezni, mert az első 15 ember vehet részt ezen az első képzésen.

Frissítés: köszönjük a hatalmas érdeklődést a HiperSuli képzés iránt! A nagyszámú megkeresés miatt hosszabb időbe telhet, hogy válaszoljunk, ezért szíves türelmüket kérjük! A március 8-án induló képzésre betelt a létszám, de dolgozunk következő alkalmak megszervezésén, így ha szeretne a képzésen részt venni, mindenképpen írjon, hogy felvehessük a kapcsolatot!

Tagged in: