A járványhelyzet továbbra sem csitul, ebből a szempontból az idei év talán csak minimálisan volt kiszámíthatóbb a tavalyinál. Ennek ellenére büszkeséggel tölt el minket, hogy mennyi olyan tevékenységet sikerült megvalósítani az elmúlt néhány hónapban, amivel segíthettünk a pedagógusoknak és iskoláiknak új szintre emelkedni a digitális oktatás terén. Ezekről olvashattok az alábbiakban.

Országszerte már 101 iskola HiperSuli

Merész kihívás volt, hogy kinyitottuk a HiperSuli csatlakozás kapuit. Minket is meglepett, hogy ekkora az érdeklődés. Nagyon örültünk, hogy az év eleji 40 iskolából több mint 100 lett év végére. Többek között azért döntöttünk a bővítés mellett, mert a járványhelyzet különösképpen rámutatott arra, hogy a digitális eszközök tanórán való használatára, a tantárgyak applikációs támogatással történő színesítésére komoly igény mutatkozik a diákok részéről. Területi összehasonlításban eddig főként Budapesten és az ország keleti részén található települések tanintézményeiben lehetett találkozni a HiperSuli programmal. Mostanra azonban rengetegen csatlakoztak a Dunántúlról is, így büszkén mondhatjuk, hogy közösségünk idénre közel országos lefedettséggel bír. Igyekszünk a jövőben is támogatni minden csatlakozó iskolát és az ott oktató pedagógus kollégákat.

Ismét élőben szervezhettünk tanári napot

Legnagyobb örömünkre – a 2020-as online találkozó után – tavaly ismét élőben szervezhettük meg a már szokásosnak mondható augusztus végi HiperSuli tanári napot. Míg a korábbi években ez az esemény évzáró találkozóként szolgált, mostanra inkább évindító jellegűvé vált, hiszen ilyenkor nem csak számot vetünk a HiperSuli eredményeiről, tevékenységéről, de muníciót is adunk a megjelent tanár kollégáknak az elkövetkező tanévre. Jó volt újra élőben sok ismerős arccal találkozni, de külön öröm volt megismerkedni az újonnan érkező érdeklődőkkel is. A közel telt házzal futó eseményen – az izgalmas képzések mellett – egy érdekes kerekasztal-beszélgetés is helyet kapott, amelyben szakértők boncolgatták az oktatás jövőjét.

Másodízben hirdettünk digitális tananyagfejlesztő pályázatot

2020-ban, a karanténoktatás során felgyülemlett tapasztalatok megosztása hívta életre a HiperSuli tanároknak szóló digitális tananyagfejlesztő pályázatát, amellyel az volt a célunk, hogy segítsük a pedagógusok eligazodását a digitális oktatás területén, illetve támogassuk őket az online lehetőségeik bővítésében, legyen szó kooperatív munkáról, számonkérésről vagy új ismeret átadásáról. A pályázat tananyagaiból minden tanár számára ingyenesen elérhető tudástár állt össze. 2021 szeptemberében ismét meghirdettük a programot, amelyben a legjobb ötletek beküldőit képzéssel segítettük a megvalósításban, továbbá értékes nyereményeket is átadtunk.

Online elvégezhetővé tettük akkreditált képzésünket

A HiperSuli akkreditált képzést a 2015 óta halmozódó digitális oktatási tapasztalatokból építettük fel. Az azóta a digitális módszertanok szerint tanítók száma mára több százra tehető programunkban. Rengeteg tanórát látogattunk meg, beszélgettünk a tapasztalatokról, míg a “terepen” szerzett szakmai tudást összegyúrva megszületett az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó Oktatási Hivatal által akkreditált HiperSuli Digitális Módszertani Képzés. A 30 órás, 30 kreditpontot érő továbbképzés célja a szemléletformálás mellett gyakorlati digitális oktatási-módszertani tudás átadása a résztvevő tanároknak. Mivel a járványhelyzet sok esetben gátat szabott az alapvetően helyszíni jelenléttel tartott oktatásnak, az igényeknek megfelelően az online térben is elvégezhetővé tettük a tananyagot.

Házi robotika versenyt indítottunk

Az algoritmikus gondolkodás nem csak a robotépítés és a programozás, de a jövő számos munkahelyének is fontos követelménye lesz, ezért a HiperSuli is igyekszik projektalapú gondolkodásra nevelni a diákokat. Tavaly a FIRST LEGO League magyarországi versenyének szakmai támogatójaként a HiperSuli már megtette az első lépést ebbe az irányba. Idén ősszel házi robotika versenyt hirdettünk, amelyben az általunk felkínált 10 építő szett gyakorlatilag 2 órán belül gazdára talált. A jelentkező iskolák leglelkesebb diákjaiból álló csapatok idén egy február végi házi kupán mérhetik össze tudásukat, majd a legjobb a HiperSulit képviselve, a Telenor támogatásával vívhat meg ellenfeleivel a World Robot Olympiad™ nemzetközi robotépítési és -programozási versenyen.

Forrás: Programozdajovod.hu

Ismét felzárkóztató pályázattal segítettünk

A járványhelyzet továbbra is bizonytalanságban tartja az oktatás résztvevőit, és országszerte találhatók még olyan települések, ahol nagy segítséget jelent az iskoláknak a távoktatáshoz szükséges eszközpark bővítése. Az első sikeres kiírást követően tavaly év végén is meghirdettük Digitális Ugródeszka pályázatunkat a Magyar Református Szeretetszolgálattal együttműködve. A pályázatra társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból kedvezményezett vagy jelentős munkanélküliséggel sújtott településeken működő tanintézmények jelentkezhettek. Örömünkre szolgált, hogy ismét összesen 10 millió forint értékű digitális eszközzel segíthettünk öt iskolának új szintre lépni a digitális oktatásban.

Fotókredit: Neményi Márton/MRSZ