Iskolánk Miskolctól 28 kilométerre, Megyaszón található. Tanulóink száma 289, ebből 60 diákunk vesz részt a Hipersuli programban. Iskolánkból négy pedagógusunk erősíti a Hipersuli csapatát.

A számos pályázati lehetőségeknek köszönhetően iskolánk eszköztára folyamatosan bővült, gazdagodott az elmúlt évek során. Iskolánk vezetősége, fáradtságot nem ismerve, igyekezett minden pályázati lehetőséget megragadni a szükséges, modern tanítási eszközök beszerzése érdekében. Ma már, elmondható, hogy minden adott a korszerű, innovatív módszerek, tanulási stratégiák alkalmazásához. Minden második osztályteremben van digitális tábla, projektor és tanári laptop. Ezen kívül a tanulók rendelkezésére áll három számítógépekkel felszerelt tanterem és legalább 50 darab tanulói laptop. Iskolánkban minden feltétel adott a korszerű módszerek használatához, a 21. század kompetenciák fejlesztéséhez.

Iskolánk aktívan kapcsolódik az országos és nemzetközi digitális oktatást támogató tevékenységekbe. Nagy hangsúlyt fektetünk a motivációs és tanulói kreativitást támogató stratégiák tervezésére és alkalmazására. A gyerekekkel megvalósított tevékenységeink számos hazai és nemzetközi elismerésben részesültek. A gyerekekkel megvalósított módszertani jó gyakorlatok megtalálhatóak a Tempus közalapítvány, a Barankovics István Alapítvány, az Nemzeti Köznevelési Portál honlapjain; szerepelnek a Sulinet, az eTwinning és az Educatio kiadványaiban. Számos nemzetközi, az Európai Iskolahálózat által projektben képviseltük Magyarországot. Iskolánk egyik pedagógusa 2014- től Scientix nagykövet, iskolánk pedig a GoLab projekt pilot iskolája már 2015- től. A Scientix és a GoLab projektek az  Európai Iskolahálózat, természettudományokat és matematika oktatását, népszerűsítését támogató projektek. A projektek támogatják az IKT hatékony tanórai használatát, az innovatív pedagógiai módszerek elterjedését.

Számos európai projektben, hazai digitális módszertani fejlesztésben veszünk részt:

  • OFI- NKP portál- 2016:

Három tudós mi vagyunk, mi vagyunk!

https://player.nkp.hu/play/183871/false/undefined

  • e3: eTwinning együttműködések – evolúció 2015:

http://www.oktatas.hu/pub_bin/ikt/etwinning/e3_kiadvany_2015.pdf

  • e3: eTwinning együttműködések – evolúció 2016:

http://dl-sulinet.educatio.hu/download/etwinning/e3_2016.pdf

  • Tempus Közalapítvány:

Színes Kémia:http://tka.hu/tudastar/dm/201/szines-kemia ,

Kreatív Fizika:http://tka.hu/tudastar/dm/84/kreativ-fizika ,

Mérjük meg a Föld kerületét!:http://tka.hu/tudastar/dm/303/merjuk-meg-a-fold-keruletet, , az Eratosthenes Experiment projekt tevékenység.

  • Barankovics Alapítvány:

Az igazak örökké élnek: http://barankovics.hu/_f/innovativ_modszertani_megoldasok_a_fiatalok_tarsadalmi_szerepekre_valo_felkesziteseben_bia_2015.pdf,

Globális célok a fenntartható fejlődésért

http://barankovics.hu/_f/igy_tanitom_iii_kotet_20160514.pdf

  • IKT Műhely, 2014:

http://dl-sulinet.educatio.hu/download/etwinning/e3_2016.pdf

Pedagógusaink előadói és résztvevői voltak több hazai és külföldi konferenciának, műhelymunkának: Digitális Pedagógus Konferencia (2014, 2015), Microsoft Innovator Educator (2015), ScienceOnStage (2016), Kutatók Éjszakája (2016), Space Awareness (2016), Fejlesszünk Együtt!(2017).

Részvételünk a Hipersuli programban azt hivatott alátámasztani, hogy iskolánk elkötelezett a digitális technológia, valamint az új módszerek iránt.

Hipersuli tanárok bemutatkozása: http://www.hipersuli.hu/www.hipersuli.hu/suli/megyaszo

A megyaszói Hipersuli honlapja: http://www.megyaszoiskola.hu/ 

Tagged in: