Mit tanultunk a karanténoktatásból az elmúlt másfél évben? Milyen kérdésekkel lehet felcsigázni a diákok érdeklődését a tananyag iránt? Mit viszünk magunkkal a digitális oktatás tapasztalataiból a jövőre nézve? Többek között ezeket a kérdéseket feszegették szakemberek az iskolakezdés küszöbén a Telenor HiperSuli programjának kerekasztal beszélgetésén.
A pandémia nem erősítette vagy népszerűsítette a digitális oktatást, hanem felhívta a figyelmet a már meglévő problémákra – hangzott el a Telenor digitális oktatási programja, a HiperSuli tanévkezdő, pedagógusoknak szóló szakmai napjának kerekasztal beszélgetésén. A hátunk mögött lévő időszak a legtöbbek számára inkább keserű emlékként él a távoktatás alatt átélt erőfeszítések miatt, azonban pozitív hozadéka is volt a korábban nem tapasztalt helyzetnek.
„Az egyik legfontosabb elem, hogy a tanárok megtanultak egymástól tanulni” – mondta Horváth Ádám, a Digitális Jólét Program szakértője, a Makerspace közösségi alkotóműhely szakmai vezetője. „Az egész oktatási rendszer egy „startup-állapotba” került; az volt a kérdés, hogy miként oldjunk meg olyan problémákat, amelyekre még nincsen megoldás. A digitális oktatásra való átállás egy olyan helyzetet teremtett, ami pontosan olyan, mint a való élet. Erre kellene felkészíteni a gyerekeket, hogy tudják, semmi nincs előre kitalálva, közösen kell a problémának a megoldását, sőt sokszor magát a problémát is feltárni.”
Az együttműködést és a megoldásra való fókuszálás fontosságát Balatoni József „Jocó bácsi”, történelemtanár is kiemelte, aki a kezdeti nehéz időszakot követően a diákjaival közösen fedezte fel az oktatásra alkalmas applikációkban rejlő lehetőségeket, de a tanár kollégákkal is rengeteg segítséget nyújtottak egymásnak. Ezek pedig mind olyan előremutató tevékenységek, amelyekre a jövőben is lehet építeni.
A tankönyvek sorsa és a számonkérés a 21. században
Fontos tanulsága az elmúlt időszaknak, hogy a gyerekek figyelmét egyre nehezebb lekötni olyan kérdésekkel, amikre a tankönyvek zárt és világos választ adnak. Prievara Tibor digitális oktatási szakértő, a Tanárblog szerzője szerint arra van szükség, hogy a diákok olyan feladatokkal dolgozzanak, amelyekkel azonosulni tudnak, amelyek kapcsolódnak az élethelyzetükhöz. „Ha megértjük, hogy ez miért fontos, akkor talán a tudásátadás felől elmozdulhatunk a tudásépítés felé. Hiszen 2021-ben mindenki belátja, hogy már nem, vagy csak kevéssé az fog számítani, hogy adott ponton mennyit tud a diák, sokkal inkább az, hogy mennyit képes megtanulni” – magyarázta Prievara Tibor.
Egyes oktatáskutatók szerint a tankönyvekkel – mint a napi tanmenetet meghatározó eszközökkel – szakítani kellene, ugyanis nem feltétlenül segítenek a gyerekek lekötésében. „A tankönyvekben minden lineárisan van leírva, tehát a gyerekek semmilyen módon nincsenek rákényszerítve arra, hogy a megoldást saját maguk találják meg” – tette hozzá Horváth Ádám.
Azzal kapcsolatban, hogy miként volna legideálisabb egy diák tudásának értékelése a jelenlegi oktatási rendszerben, a résztvevők más-más álláspontot képviseltek. Balatoni József szerint az is kérdés, hogy egyáltalán szükség van-e számonkérésre. Úgy véli, hogy ideális számonkérésről akkor lehetne beszélni, ha minden diák a képességeinek és az adott tudásszintjének megfelelő bírálatban részesülhetne. Ugyanakkor hozzátette, hogy ez rendkívül időigényes, és az erre szánt plusz időt be kellene számítani a pedagógusok munkájába.
Prievara Tibor úgy látja, hogy értékelésre, számonkérésre mindenképpen szükség van. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a tudásnak nem az abszolút, hanem a hozzáadott értékét kellene nézni. „Amikor annak idején kötélre másztunk az iskolában, voltak, akik csak lógtak a kötélen, mások pedig villámgyorsan fel-, majd lemásztak. A következő héten megint ez a feladat következett ugyanilyen teljesítményekkel, előbbiek egyest, utóbbiak pedig ötöst kaptak. Senki nem jött oda megnézni, hogy az alulteljesítők hogyan lehetnének jobbak, milyen izomcsoportot kéne erősíteni, milyen technikát kéne alkalmazni.” Pedig a szakember szerint ha egy kicsit tud fejlődni a diák, azt már lehetne jobb érdemjeggyel díjazni, ezért is fontos az abszolút helyett a hozzáadott érték bírálata.
Horváth Ádám szerint egy összetett, komplex mérés-értékelési rendszerre lenne szükség, amit minden iskola a saját elképzelései szerint alakíthatna ki. Ez olyan célkitűzéseket tartalmazna, amelyekből világosan látszik, hogy a diák milyen tudással és képességekkel tud továbblépni az intézményből.
Ilyen lehet a jövő iskolája
Az elkövetkező 5-10 év iskolája talán még nagyobb változást hoz a gyerekek egymás közti kommunikációjában, együttműködésében. Ehhez viszont sokkal több témahétre és projektmunkára lenne szükség, ahol a különböző területeken tanuló diákok csapatban, együtt dolgozhatnak, találhatnak megoldásokat. „Nem az ismeret vagy a jegy lesz a cél, hanem az, hogy közösen létrehoznak egy városmodellt vagy megoldanak egy, az iskolában felmerült problémát” – mondja Horváth Ádám.
Prievara Tibor ekkora távon nem számít gyökeres változásra, szerinte a pedagógia az egyik legkonzervatívabb szakma. Mindemellett a közelmúltban átélt helyzet elültette az új csírákat a hazai tanártársadalomban, hiszen aki korábban hallani sem akart a digitális eszközök igénybevételéről, az is rákényszerült arra, hogy elsajátítsa, beépítse tanítási módszereibe az új technológiákat, technikákat. „A változás mindenképpen el fog indulni, de nem felülről, hanem aluról, tehát a pedagógusoknak ezt saját maguknak kell majd kikényszeríteni” – magyarázta a szakember.
A HiperSuli tanári napról készült kisvideót az alábbi oldalon lehet megtekinteni.
A teljes kerekasztal beszélgetés itt nézhető meg.
